Kezdőlap

Minden rendezvény különböző. Egy közös bennük: az igazán emlékezetesekhez szükség van zenekarra. Olyan zenekarra, mely együtt lélegzik a vendégekkel, és legfontosabb célja a rendezvény még emlékezetesebbé tétele. Hosszú évek tapasztalatával a hátunk mögött ebben kívánunk segíteni.


Ajánlatunk:

Esküvő a Mixerrel:

A Nagy Napon szeretnétek szüleitekkel, barátaitokkal önfeledten ünnepelni. Zenekarként sokat tudunk abban segíteni, hogy Esküvőtök igazán emlékezetes, különleges legyen.


Mixer a színpadon:

Kifejezetten utcabálakra tervezett repertoárunk, főként pörgős, bulizós dalokból áll. 

Időtartam: 1-3 óra


Mixer Party:

Céges rendezvény? Party? Szülinap? Ha a Mixerre bízod, garantáltan nem fogsz csalódni. A 80-as 90-es évek retró zenéi éppúgy megtalálhatóak repertoárunkban, mint a legnépszerübb mai slágerek.

Időtartam: 4-6 óra

A zenekar:

Zenekarunk 2005 őszén alakult, a jelenlegi formáció 2016-tól működik. Célunk egy olyan profi zenekar létrehozása volt, mely igényes tánczenét szolgáltat a hagyományos, mulatós zenéktől a modern slágerekig, minden stílusban. 
100 százalék élőzenét biztosítunk, folyamatosan figyelve a Megrendelő és a Vendégek igényeit, hiszen elsősorban Ők azok, akiknek élményt szeretnénk adni.

Videók:












Kapcsolat: